A debreceni Virágkarnevál tipikusan olyan esemény, amelyre értelmes ember életében egyszer ellátogat, utána pedig messziről elkerüli. Na jó, ez nem feltétlenül igaz, hiszen a gyerekek remekül elszórakozgatnak a végeláthatatlan embertömegen, a virágoskocsikon, az édességárusokon, meg a lufikardot lengető, kéregető bohócokon. Az is igaz, hogy a közösségi események jót tesznek az ember lelkének, moráljának, főleg ünnepnapokon. De sajnos a kapitalizmus szinte elkerülhetetlen mellékhatása, hogy az ilyen rendezvények elsősorban bevételi forrásként szolgálnak, mind a város, mind pedig az árusok szempontjából. Na meg persze ki szeret többszázezres tömegben órákig nyakat nyújtogatni, csakhogy láthasson valamit az egész felvonulásból?
Előre leszögezem, hogy sajnos a reggeli karneváli felvonulásról lemaradtam, úgyhogy a tapasztalataimat csak az esti változatról, meg a napközbeni nagyerdei gruppenshoppingról szereztem, és csakis azok mondatják velem, amit. A délelőtt persze a Hortobágyi Hídivásáré volt, ami ugyancsak egy népszerű látnivaló ilyenkor a környéken. Távolról érkezett, szabadszentkirályi barátainkat idegenvezettük erre az eseményre, ahol bevallom, még én sem nagyon jártam, de vendégeinknek is csak annyi volt a kiruccanás után a véleménye, hogy "Na már itt is voltunk." A tűző napra kirakott vásárlabirintusban könnyű eltévedni: nem elég, hogy szinte átláthatatlan a szerkezete, de az egyszeri turistát megtévesztendő a portékák is rendre ismétlődnek: kaja, fagyi, kések, szerszámok, ruhák, kaja, fagyi, kések, szerszámok, ruhák, ruhák, ruhák, ruhák. És akkor még nem is beszéltünk a forgalomról: a szegény, árva 33-as főút kilóméterekig megtelt várakozó, frusztrált autósokkal, mire mi elindultunk visszafele. És mindez a nyári kínzó forróságban, még jobban, mint amikor befele tartottunk. Rémisztő...
A délután a városnézésé, sétáé volt a vendégek kedvéért, útbaejtve a megszokott piacot az Ady Endre sugárúton. Gyakorlatilag a Hídivásár leegyszerűsített prototípusát találtuk ott is, megspékelve a krisnások jól ismert dallamaival a Csónakázótó csücskében. A piac ugyanolyan nyomasztó volt, mint a hídi vásár, szinte harapni lehetett a kapzsiságot a levegőben, amint elhaladtunk a kisgyerekeket csábító játékárusok nagy önbizalommal árazott portékái előtt. Az Ady Endre utca közepén - ha kifizetjük a busás belépőt - a Nagyerdei Sportcsarnok lelátójáról is megtekinthetjük a nap fénypontját, a reggel és este felvonuló virágoskocsikat. Mi inkább nem fizettük ki a belépőt, gondolván majd úgyis megnézzük őket az esti felvonuláson. Ó, de mekkorát tévedtünk!
Este a Nagytemplomhoz érve jött a napi meglepetés: a Kossuth tér nagy részét lezárták a rendőrök a tömeg elől! Ennek természetesen nem lett más eredménye, minthogy az egyre-egyre sűrűsödő, és lassan hihetetlen nagyságú tömeg még kisebb helyre szorult be, és így még kevesebben láthatták az elvonuló fellépőket és kocsikat. A térre helyezett egyetlen óriáskijelzőn meg persze véletlenül sem a felvonulást mutatták, hanem folyton-folyvást reklámokat igyekeztek a felgyülemlett százezrek agyába égetni. Az esemény MC-je, Fazekas Laci sem volt túlzottan a helyzet magaslatán: a nyomorgó, nyújtózkodó tömegből próbált hihetetlenül szánalmas, erőltetett vidámságot felhasználva valamiféle hangulatot kiváltani. Ez akkor volt a legátlátszóbb, amikor a mikrofont félretolva, de mégsem elég halkan arra sürgette nagy feszülten a kollégáját, hogy "Mondjad már, mondjad már!" Egy újabb kínos momentum volt az este folyamán, hogy a felvonulók hihetetlen nagy lassúsággal követték egymást, ami nem segített az érdeklődők igényeinek kielégítésében. De persze az embertenger nagy része már a tüzijátékra gyülekezett.
Idővel megtudtuk, hogy a Kossuth tér nagy részét pont azért zárták le, mivel egy csodás újítás keretében több helyszínről is tervezték fellőni a tüzijáték rakétáit. Persze aki már látott budapesti tüzijátékot Augusztus 20-án, az tudja, hogy a cívisvárosi durrogtatás meg sem közelíti a látványosnak nevezhető szintet, úgyhogy teljesen feleslegesen keserítették meg ezzel az "ötlettel" a kivonulók életét. Mi viszont már nem vártuk meg a tüzijátékot, úgy a 3-4. kocsi után elhagytuk a műveleti területet (ezeknek is kb 45 percbe tellett, míg végigvonultak a szakaszon). Kifelé menetben, az Únió mögött araszolva még elcsodálkoztunk, hogy a tömeg mennyire nem akar ritkulni: tényleg hihetetlen volt az érdeklődő emberek mennyisége. Legközelebb én inkább otthonról ünneplem az államalapítást, hacsak a szervezők nem lesznek képesek túllépni a kisvárosi amatőrizmuson, és valamennyire élvezhető lesz a debreceni Virágkarnevál.
Előre leszögezem, hogy sajnos a reggeli karneváli felvonulásról lemaradtam, úgyhogy a tapasztalataimat csak az esti változatról, meg a napközbeni nagyerdei gruppenshoppingról szereztem, és csakis azok mondatják velem, amit. A délelőtt persze a Hortobágyi Hídivásáré volt, ami ugyancsak egy népszerű látnivaló ilyenkor a környéken. Távolról érkezett, szabadszentkirályi barátainkat idegenvezettük erre az eseményre, ahol bevallom, még én sem nagyon jártam, de vendégeinknek is csak annyi volt a kiruccanás után a véleménye, hogy "Na már itt is voltunk." A tűző napra kirakott vásárlabirintusban könnyű eltévedni: nem elég, hogy szinte átláthatatlan a szerkezete, de az egyszeri turistát megtévesztendő a portékák is rendre ismétlődnek: kaja, fagyi, kések, szerszámok, ruhák, kaja, fagyi, kések, szerszámok, ruhák, ruhák, ruhák, ruhák. És akkor még nem is beszéltünk a forgalomról: a szegény, árva 33-as főút kilóméterekig megtelt várakozó, frusztrált autósokkal, mire mi elindultunk visszafele. És mindez a nyári kínzó forróságban, még jobban, mint amikor befele tartottunk. Rémisztő...
A délután a városnézésé, sétáé volt a vendégek kedvéért, útbaejtve a megszokott piacot az Ady Endre sugárúton. Gyakorlatilag a Hídivásár leegyszerűsített prototípusát találtuk ott is, megspékelve a krisnások jól ismert dallamaival a Csónakázótó csücskében. A piac ugyanolyan nyomasztó volt, mint a hídi vásár, szinte harapni lehetett a kapzsiságot a levegőben, amint elhaladtunk a kisgyerekeket csábító játékárusok nagy önbizalommal árazott portékái előtt. Az Ady Endre utca közepén - ha kifizetjük a busás belépőt - a Nagyerdei Sportcsarnok lelátójáról is megtekinthetjük a nap fénypontját, a reggel és este felvonuló virágoskocsikat. Mi inkább nem fizettük ki a belépőt, gondolván majd úgyis megnézzük őket az esti felvonuláson. Ó, de mekkorát tévedtünk!
Este a Nagytemplomhoz érve jött a napi meglepetés: a Kossuth tér nagy részét lezárták a rendőrök a tömeg elől! Ennek természetesen nem lett más eredménye, minthogy az egyre-egyre sűrűsödő, és lassan hihetetlen nagyságú tömeg még kisebb helyre szorult be, és így még kevesebben láthatták az elvonuló fellépőket és kocsikat. A térre helyezett egyetlen óriáskijelzőn meg persze véletlenül sem a felvonulást mutatták, hanem folyton-folyvást reklámokat igyekeztek a felgyülemlett százezrek agyába égetni. Az esemény MC-je, Fazekas Laci sem volt túlzottan a helyzet magaslatán: a nyomorgó, nyújtózkodó tömegből próbált hihetetlenül szánalmas, erőltetett vidámságot felhasználva valamiféle hangulatot kiváltani. Ez akkor volt a legátlátszóbb, amikor a mikrofont félretolva, de mégsem elég halkan arra sürgette nagy feszülten a kollégáját, hogy "Mondjad már, mondjad már!" Egy újabb kínos momentum volt az este folyamán, hogy a felvonulók hihetetlen nagy lassúsággal követték egymást, ami nem segített az érdeklődők igényeinek kielégítésében. De persze az embertenger nagy része már a tüzijátékra gyülekezett.
Idővel megtudtuk, hogy a Kossuth tér nagy részét pont azért zárták le, mivel egy csodás újítás keretében több helyszínről is tervezték fellőni a tüzijáték rakétáit. Persze aki már látott budapesti tüzijátékot Augusztus 20-án, az tudja, hogy a cívisvárosi durrogtatás meg sem közelíti a látványosnak nevezhető szintet, úgyhogy teljesen feleslegesen keserítették meg ezzel az "ötlettel" a kivonulók életét. Mi viszont már nem vártuk meg a tüzijátékot, úgy a 3-4. kocsi után elhagytuk a műveleti területet (ezeknek is kb 45 percbe tellett, míg végigvonultak a szakaszon). Kifelé menetben, az Únió mögött araszolva még elcsodálkoztunk, hogy a tömeg mennyire nem akar ritkulni: tényleg hihetetlen volt az érdeklődő emberek mennyisége. Legközelebb én inkább otthonról ünneplem az államalapítást, hacsak a szervezők nem lesznek képesek túllépni a kisvárosi amatőrizmuson, és valamennyire élvezhető lesz a debreceni Virágkarnevál.
